Címkék

, , ,

Sokat elmondhat a világ állapotáról az, hogy mekkora hype övezi a new yorki tizenéves utcakölyköket tömörítő RatKinget.

Ez a zene egyáltalán nem jó, abban az értelemben, hogy nem olyannak tűnik amit szívesen hallgatna az ember a villamoson, munka közben, nem lehet rá táncolni, nem inspirál, nem dallamos, nincsenek ütős kiállásai, semmi se jó benne, mosdatlan, modortalan, disszonáns és kellemetlen. Ennek ellenére van valami bennük, ami fenntartja az érdeklődést, és ha semmiféle esztétika meg érzéki élmény nincs a zenében, akkor ez a valami nem lehet más, mint amit művészi értéknek szokás nevezni.

Az alapok olyanok, amilyeneket még soha nem hallottam, dehát nem bonyolult ilyeneket csinálni, ha valaki úgy áll hozzá, hogy “olyan alapokat akarok, mint ami nincs most még”. Egy kicsit Dälekre emlékeztet, hiszen azok indusztriális hatású, torzított alapok.

Lehet, hogy ez a kinyúlt pulóver-ujjba törölt takonyra meg utcakővel régen bedobott ablakú, iparnegyedi buszmegállóra hangolt nihil jól esik a beteg világunk sok beteg lelkű zenei újságírójának, könnyebb olyan soundtrack-kel kísérni az élet filmjét, ami passzol a képhez. Hiszen tavaly véget ért az egész világ, ez már csak fütyülő szél, sarokban gurigázó festékesflakon.

Már az ötödik track megy erről a szar albumról, és még mindig nem akarom kikapcsolni.

Advertisements